On Arrival Training

Miután megérkeztünk Isztambulba a hotelig majdhogynem zökkenő mentes utunk volt. A buszt minden probléma nélkül megtaláltuk, amin csak mi ketten utaztunk.. Bár hajnali 2-kor ez talán nem olyan nagy csoda. A buszsofőr nagyon kedves és barátságos volt, igen gyenge török nyelvtudásunkkal próbáltuk megértetni magunkat, honnan jöttünk, miért, mikor, hová megyünk, stb... De én ezért szeretem annyira ezt az országot, itt mindenki szól hozzád egy kedves szót. Persze vannak kivételek, de nagy többségben szeretik a külföldieket, pláne a magyarokat! :) Tehát hajnali 3 felé odaértünk a hotelbe.. Én előtte sosem voltam ilyen helyen, tehát mikor beléptünk leesett az állam.. Gyönyörű volt még az ajtó előtt kikapták a kezemből a bőröndöt, mosolyogtak, kedvesek voltak, ahogyan ez el is várható egy négy csillagos hoteltől ;) Aztán megkaptuk a kulcsokat és elfoglaltuk a szobáinkat, ahol már egy-egy korábban érkezett önkéntes már az ágyat nyomta ( mint utólag kiderült, - miután átestem szegény olasz szobatársamon a villanykapcsolót keresve). Ez az 5 nap felejthetetlen volt, mind a trénerek, mind az önkéntesek részéről. Első 2 nap a konferencia teremben voltunk, aholis különböző játékos, ismerkedős és vicces feladatokat kellett megoldanunk.( pl.: Milyen egy tökéletes önkéntes?, Írj dalt az önkéntességről, papírgalacsin dobálósat, Kinek repül messzebbre a repülője? EVS népszerűsítése az utcán; beszélj ismeretleneknek az EVS-ről, Széen állós helycserélős, stb.) Amiatt kicsit furcsa volt, hogy mindenki úgy jött már ide, hogy egy-két hetet azért eltöltött már a fogadó szervezeténél, csak mi kezdtük rögtön a training-el, aminek nem így kellett volna lennie, hiszen tapasztalatokról, problémákról nem tudtunk beszélni. Nem tudtuk elmondani, hogy tulajdonképpen mit is csinálunk.. Sok feladatnál emiatt csak csöndesen hallgattunk és kérdőjeleket pakolgattunk.. Dehát ez mint kiderült a fogadó szervezet hibája volt, ennek nem így kelett volna történnie. A 4. nap kirándulás volt, megnéztük a Top Kapi nevű palotát, sétáltunk Taksim squere-en és ellátogattunk a Kék Mecsetbe is, az esti program pedig egy kis sörözgetés volt.. :) Az utolsó nap délelőttjén még különböző jogi témákat boncolgattunk, majd ebéd után irány Ankara. Remekül éreztem magam, nagyon jó élmény volt. Persze mikor odaértem megcsapott a kultúrális sokk, meg egy teljesen más világ fogadott.. Nem is tudom, hogy hogyan írjam le. A tréningen is és egész Törökországban tartózkodásom alatt eltűnt a megfelelési kényszerem, mindenki nyugodt volt, laza és kedves. A magyarokról tudni lehet,hogy nagyon pesszimisták vagyunk és folyton "sírunk", hát ennek teljesen az ellentétét éltám át ott kint. A trainingen az emberek mindig vidámak voltak, volt ott egy fajta hangulat, amit hiába próbálok nem tudok szavakkal leírni...Ez a dolog már a legelejétől nagyon tetszett és ez az, ami most leginkább hiányzik... :( Dehát beszéljenek helyettem a képek: